#Természettudományi Múzeum






 

"A jelenlegi vezetés alkalmatlan" – győztes pályázatában elődeit ekézi a Természettudományi Múzeum új vezetője

Megszereztük a Természettudományi Múzeum augusztus 1-jétől hivatalba lépő, új főigazgatójának pályázatát. A még az MTM dolgozói előtt sem ismert dokumentumból kiderül, hogyan próbált az erős politikai hátszéllel érkező Bernert Zsolt számos ponton már pályázóként a kormány kedvében járni, hogyan emelné ki saját területét a többi közül, és nem utolsósorban: hogyan becsmérli már szinte komplexusosan az intézmény jelenlegi vezetőit.

hvg.hu hvg.hu


„Szorongva várjuk a következő periódust” – nem lopta be magát a dolgozók szívébe a Természettudományi Múzeum új főigazgatója
 

„Szorongva várjuk a következő periódust” – nem lopta be magát a dolgozók szívébe a Természettudományi Múzeum új főigazgatója

Végrehajtja-e a kormányakaratot, köztük a Debrecenbe költözést a Természettudományi Múzeum főigazgatói posztját erős politikai hátszéllel elnyerő Bernert Zsolt antropológus? – nagyjából ez a kérdés foglalkoztatja hetek óta a vezetőváltás előtt álló intézmény dolgozóit. A múzeum több mint húsz munkatársával beszéltünk az elmúlt hetekben-napokban: az eddigi jelek szerintük finoman szólva sem biztatóak.

hvg.hu hvg.hu

 

"Majd keresünk új muzeológusokat" – A Természettudományi Múzeumot is lenyomja a kormányzati arrogancia

Az MTA kutatóintézeteinek elvételéhez hasonlóan, erővel, az érintettek teljes tiltakozása mellett nyúl hozzá a kormány Magyarország legnagyobb közgyűjteményéhez, a Természettudományi Múzeumhoz is. Az intézmény Debrecenbe költöztetéséről korábban csak elképzelések szintjén volt szó, ám a hvg.hu információi szerint immár eldőlt, hogy a múzeumnak mennie kell Budapestről. A kormányzati érvelés pedig félelmetesen hasonlít az akadémiai vitában látottra.

hvg.hu hvg.hu